Párkapcsolati szenvedé(ly)(s) kör

Kellemetlen helyzetek, negatív kimenetelű beszélgetések és kapcsolati harcok folyamatosan ismétlődnek az életedben? Képes vagy az adott szituációban kívülről látni magad, ahogyan futsz a megszokott csapáson és remegő gyomorral észleled, hogy pontosan ugyanarra az eredményre fog(tok)sz jutni, ahogyan az már korábban is sokszor megtörtént? Hogy szinte automatikusan és irányítás nélkül folynak ki belőled a szokásos frázisok és nem tudsz megálljt parancsolni magadnak?

* * *

Ebben a cikkben a több éves Kapcsolat mentori tevékenységem felismeréseit összegzem, amelyeket a párkapcsolatokban ismételt bajlódási folyamatok térképezése során szereztem, és amit kiegészetettem a baráti köreimben szerzett tapasztalatokkal. 

A felismert minta alapja az Eric Berne féle tranzakcióanalízisből ismert 5 elemű játszmaképlet (Horog + Gyenge pont → Válasz + Átkapcsolás + Szembesülés + Nyereségek), ezek köré rendeződnek a további lépések. A játszmaképlet ‘Gyenge Pont’ elemét nem vettem fel a folyamatábrára, mivel az nem értelmezhető lépésként. 

Párkapcsolati szenvedé(ly)(s)kör alatt egy általános mintázatot értek. Nevezhettem volna akár általános vagy tipikus párkapcsolati szenvedéskörnek is. Annak a mintázatát értem alatta, ami az általam megismert esetek többségét leírja: olyan párkapcsolati folyamat, ami szenvedéshez vezet. Mint általánosítás, nem igaz minden esetre, sőt, jelentékeny eltérést mutathat a te tapasztalataidtól. Előfordulhat, hogy pár lépésben magadra ismersz, míg a többi idegen számodra. Megeshet, hogy a lépések sorrendje más a te esetedben. A legnagyobb változatosságot a lépések tartalma adja, különös tekintettel a Bajlódás alszakasz Horog és Válasz lépéseire (ezeket később kifejtem).

Azért döntöttem a mintázat megosztása mellett, mert heves kíváncsisággal találkoztam minden olyan beszélgetéskor, amikor ez a téma szóba került, illetve, mert úgy gondolom, hogy sokaknak, köztük neked is hasznodra válhat a minta ismerete. Térképre tehetsz szert általa, amely segítségedre lehet a saját, illetve az ismerőseid folyamatában való eligazodásban. Új nézőpontokat kaphatsz hozzá. 

Az általános mintázatot egy kitalált pár történetén keresztül mutatom be. A konfliktus, amely köré az ő esetükben a bajlódás rendeződik tipikus, mégis egy a variációk végtelen sorából. Rád hárul a feladat, hogy ezt egy példának, ne pedig meghatározásnak tekintsd, és hogy az egyes lépések tartalmát behelyettesítsd a saját életedből vett élményekkel.

Először magát a történetet írom le, és azt javaslom, hogy mielőtt továbbolvasod a folyamat lépéseinek a bemutatását, gondold át, hogy milyen hasonlóságokat látsz a saját párkapcsolati folyamatoddal. Ez segíteni fog abban, hogy könnyebb legyen számodra a lépésekre bontott mintázat követése. 

A folyamatot ábra formájában is elérhetővé teszem, majd a leírásnál megtalálod az adott lépéshez tartozó kép részletét. Ezzel is a lépések követését célzom támogatni.

Jelmagyarázat

– Szürke és fehér mezők: a folyamat lépései

– Kék mezők: a folyamat kulcspontjai (antilépések)

– Sárga mezők: a Lebegtetés és Legyintés oda – vissza kapcsolgató lépései

– Sötétszürke mezők: irányváltó döntési pontok

– Piros mező: a Nyereségek begyűjtése, amely a folyamat „termékének” is tekinthető

– Szaggatott vonallal körbekerített mezők: a folyamat alköre, amely többször is ismétlődhet

* * *

Tamás és Ágota egy közös barátjuk születésnapi buliján találkoztak először.

Ágotának azonnal szimpatikus lett Tamás, aki hamar a kialakult intellektuális beszélgetés központi alakjává vált. Tetszett neki a férfi határozott kiállása, letisztult érvelése, kifinomult beszéde, s maga a tény, hogy sokan nagy tisztelettel tekintettek rá.

A beszélgetés közben Tamás is szemet vetett Ágotára, arcának harmonikus vonásaira, meleg hangjára, életvidám gesztusaira.

Miután bemutatásra kerültek egymásnak, hosszas beszélgetésbe kezdtek. Az eseményt követően Tamás hazavitte Ágotát, s feltette neki a nehéz kérdést: nyitott lenne-e egy újabb találkozásra.

Ágota gondolkodás nélkül igennel felelt.

Szerelmesek lettek egymásba.

A második találkozásuk a következő hét szombatján varázslatos harmóniában zajlott.

Elhagyták a nagyváros zaját, s hosszas sétára indultak a környező hegyekben. Az időjárás is a kedvükben járt, mindvégig ragyogóan sütött a nap, mégsem volt tikkasztó a hőség.

Lelkesen hallgatták egymás gondolatait, élményeit, történetét, s minden olyan ponton, amikor tekintetük találkozott, mámoros érzések kerítették hatalmukba őket.

Úgy érezték, mintha mindig is egymást keresték volna.

Azt érezték, hogy a mennyekben járnak.

A harmadik találkozáson csókolták meg egymást először.

Az első csók mindkettőjük számára kimondatlanul is azt jelentette, hogy a másikra párként tekintenek. Később ezt a napot, mint a kapcsolatuk kezdetét sorra meg is ünnepelték.

A következő találkozásokon mindkettőjük számára az volt a legfontosabb, hogy örömet okozzanak a másiknak. Az, hogy a másik tekintetében újra láthassák azt a csillogást, amitől annyira mámorossá válik az együtt töltött idő.

Három hét múlva Tamás felvetette Ágotának, hogy költözzön hozzá, a lakása elég tágas kettőjük számára is. Ágota kitörő örömmel fogadta a meghívást, hiszen minél több együtt töltött időre vágyott Tamással, s a saját, egészen apró garzon lakásában magányosnak és beszorítottnak érezte magát.

Egy napon Tamás érdeklődését fejezte ki Ágota gondolatai iránt, amikor is mély lelki, már-már filozófiai magaslatú témákat érintett: 

“Vajon képes-e az ember megkedvelni valami olyat, tegyük fel egy zenei stílust, amit eredetileg nem kedvel, pusztán azért, mert azt egy számára fontos és közeli ember szereti?”

Ágota kerülte a véleménynyilvánítást, helyette új témákat hozott be. Ő az egyszerűséget szereti, “az ehhez hasonló témákkal való foglalatosság inkább csak elbonyolítja a dolgokat” – mondta.

Tamást nehezen érintette, hogy vágyakozása mély lelki kérdések és élmények megosztására nem teljesül. Elfogadta, hogy ezen a felületen most nem kapcsolódnak, hiszen volt megannyi élmény, amely örömet jelentett számára.

Pár nappal később Ágota felvetette egy régi dédelgetett álmát, hogy a párjával együtt táncolhasson. Tamás erre teljes elzárkózással válaszolt, mert számára a tánc érinthetetlen terület. Mindig is félt tőle, ügyetlennek tartotta magát és egy porcikája sem kívánta, hogy mások tanúi legyenek botladozásának. Ágota a kedves, mégis elutasító válasz miatt elszomorodott, ám nehéz érzésein hamar tovább lendült, amikor újból kirándulni indultak. 

Ahogy teltek a napok, időnként újra és újra megpróbálták behozni a kapcsolatukba az általuk vágyott élményt, a beszélgetést és a táncot. 

A sikertelen próbálkozások után a be nem teljesült vágyaik lassan egyre komolyabb hiányérzetté váltak, s titkon neheztelni kezdtek egymásra.

Tamás nehezebben tolerálta a magasröptű beszélgetések hiányát, míg Ágota rugalmasabban kezelte a helyzetet.

Tamás egyre inkább idegennek érezte magát a kapcsolatban. Azt élte át, hogy Ágota nem szellemi társ, hogy nem adja meg neki, amit egyébként megadhatna, s hogy nem tud vele olyan mélységben találkozni, amire ő vágyik. Az energiáit egyre inkább elkezdte kivonni a kapcsolatból. Szabadidejének egyre nagyobb részét töltötte barátaival, esténként később érkezett haza, s az otthoni beszélgetésekben is egyre kevésbé volt jelen igazi figyelemmel.

A konfliktusok éppen ezen alkalmak körül alakultak ki.

Ágota erősen vágyott rá, hogy meg tudja osztani a mindennapos élményeit Tamással. Esténként gyakran kezdeményezett beszélgetéseket. Tette ezt úgy, hogy abból indult ki, hogy az ő élményei nem érdekesek, fontosak, s jó eséllyel csak fárasztják a másikat, jelen esetben Tamást. Ennek megfelelően monoton hangszínen, óvatoskodva, sőt érzelmekről is csak érzelem mentesen beszélt. Mivel pedig így tett, a beszélgetés nem is lett érdekes és fontos Tamás számára, aki azt  inkább fárasztónak élte meg.

Tamás így kelletlenül, de adta magát ezekhez a beszélgetésekhez. Aligha tett fel érdeklődő kérdéseket, és a saját mindennapos dolgait és érzéseit is szűkszavúan osztotta meg.

Ágota egy ideig jól tűrte a helyzetet, s magában azzal védte Tamás viselkedését, hogy ő maga valóban nem érdekes személyiség. 

Egy napon rákérdezett, hogy Tamást érdekli-e egyáltalán, hogy mi van vele. Tamás összerdándult és szabadkozni kezdett: fáradtságra hivatkozott. 

Egy este azonban, amikor Ágota beszélgetést kezdeményezett és újra Tamás érdektelenségével szembesült, kifakadt, és kifejezte a dühét, amiért párja nem mondja ki nyíltan, hogy nem érdekli mi van vele. A kifakadást követően sértődötten külön is vonult.

Ágota: “Ez az érdektelenség már tarthatatlan! (Rejtett záradék: „Tehát megérdemled, amit ezért most kapsz tőlem.)”

Ágotának ekkor már sértővé válik Tamás viselkedése, s hirtelen elfogadhatatlan számára az a fajta érdektelenség, amit Tamás jó ideje tanúsít. Ekkor úgy  gondolja, hogy neki olyan párra van szüksége, aki igazán törődik vele, s megfeledkezik arról, hogy korábban ő maga mondogatta: “valóban nem vagyok érdekes személyiség.”

Tamás meghökkent, leverte a víz, s mély félelem, illetve bűntudat  lett úrrá rajta, amikor Ágotát dühösnek látta. Engesztelni kezdte Ágotát. Vállalást tett arra, hogy jobban fog figyelni rá a jövőben. 

Ágota könnyen beadta a derekát, az engesztelésből újra közelség született, ami szeretkezéshez vezetett.

Tamásnak ezen a ponton nem számít a szellemi közösség, egyszerűen csak Ágota közelségére vágyik.

Ágota pedig félre teszi a jó belátását, és huszadszor is elhiszi Tamásnak, hogy most végre majd megváltozik.

Egy baljós napon azonban Ágotát mélyen megbántotta egy munkatársa és nagy szüksége volt Tamás figyelmére. Tamás a megszokott módon: hidegen, érdektelenül volt csak jelen, s Ágota számára ezen a napon betelt a pohár. Nem engedett már a szokásos engesztelésnek, ígéreteknek. Bezárkózott a hálószobába, másnap reggel pedig fogta a cuccait és hazaköltözött. 

Innentől kezdve hallani sem akart már Tamásról.

Ezt követően mind a ketten azt élték át, hogy valami megoldatlan maradt, s hogy kudarcot vallottak.

* * *

A körfolyamat “kiindulópontja” az érzelmek intenzitásában az egyik leginkább meghatározó: a szerelembe esés.

Tamás és Ágota egy közös barátjuk születésnapi buliján találkoztak először.

Ágotának azonnal szimpatikus lett Tamás, aki hamar a kialakult intellektuális beszélgetés központi alakjává vált. Tetszett neki a férfi határozott kiállása, letisztult érvelése, kifinomult beszéde, s maga a tény, hogy sokan nagy tisztelettel tekintettek rá.

A beszélgetés közben Tamás is szemet vetett Ágotára, arcának harmonikus vonásaira, meleg hangjára, életvidám gesztusaira.

Miután bemutatásra kerültek egymásnak, hosszas beszélgetésbe kezdtek. Az eseményt követően Tamás hazavitte Ágotát, s feltette neki a nehéz kérdést: nyitott lenne-e egy újabb találkozásra.

Ágota gondolkodás nélkül igennel felelt.

Szerelmesek lettek egymásba.

* * *

A második találkozásuk a következő hét szombatján varázslatos harmóniában zajlott.

Elhagyták a nagyváros zaját, s hosszas sétára indultak a környező hegyekben. Az időjárás is a kedvükben járt, mindvégig ragyogóan sütött a nap, mégsem volt tikkasztó a hőség.

Lelkesen hallgatták egymás gondolatait, élményeit, történetét, s minden olyan ponton, amikor tekintetük találkozott, mámoros érzések kerítették hatalmukba őket.

Úgy érezték, mintha mindig is egymást keresték volna.

Azt érezték, hogy a mennyekben járnak.

Miután két ember egymásra talál, jó esetben egy bajlódás mentes szakasz következik, amikor élvezik egymás társaságát, s a másiknak való kedveskedés, illetve az együtt töltött minőségi idő a fő örömforrásuk.

Ebben a szakaszban a beszélgetések gördülékenyek, örömteli megosztani magukat a másik tündöklő tekintetében. Ami az egyikből szavak, gondolatok, élmények formájában kiárad, a másik világában elfogadásra talál, felfénylik. 

Egyszerűen örülnek, hogy a másikkal lehetnek, megtisztelőnek érzik annak társaságát, s nem is kívánnak ennél többet. Mivel kívánságuk teljesül, így az örömük egymásban sokszorozódik.

Az ismerkedés folyamatától függően előfordulhat, hogy a Zavartalan áradás megelőzi a Szerelem lépését, a kettő sorrendje így változhat.

* * *

A harmadik találkozáson csókolták meg egymást először.

Az első csók mindkettőjük számára kimondatlanul is azt jelentette, hogy a másikra párként tekintenek. Később ezt a napot, mint a kapcsolatuk kezdetét sorra meg is ünnepelték.

A következő találkozásokon mindkettőjük számára az volt a legfontosabb, hogy örömet okozzanak a másiknak. Az, hogy a másik tekintetében újra láthassák azt a csillogást, amitől annyira mámorossá válik az együtt töltött idő.

Három hét múlva Tamás felvetette Ágotának, hogy költözzön hozzá, a lakása elég tágas kettőjük számára is. Ágota kitörő örömmel fogadta a meghívást, hiszen minél több együtt töltött időre vágyott Tamással, s a saját, egészen apró garzon lakásában magányosnak és beszorítottnak érezte magát.

Gyakran fordulópont egy pár életében, amikor formálisan is kapcsolatba lépnek, és egymásra elkötelezett társként tekintenek. Ennek a kapcsolati szövetségnek a megkötése többnyire egy olyan gesztushoz, lépéshez kötődik, amely egyértelműen meghaladja a barátság kereteit: az első csók, kézfogásban tett séta, szeretkezés.

A formális szövetség éppen a viszony nevesítése kapcsán problémát okozhat azoknál, akiknek az elköteleződés, illetve az önként vállalt korlát nehézséget jelent. Az ő esetükben a formális szövetség megkötése gyakran egybe is esik a következő lépéssel.

* * *

Egy napon Tamás érdeklődését fejezte ki Ágota gondolatai iránt, amikor is mély lelki, már-már filozófiai magaslatú témákat érintett: 

“Vajon képes-e az ember megkedvelni valami olyat, tegyük fel egy zenei stílust, amit eredetileg nem kedvel, pusztán azért, mert azt egy számára fontos és közeli ember szereti?”

Ágota kerülte a véleménynyilvánítást, helyette új témákat hozott be. Ő az egyszerűséget szereti, “az ehhez hasonló témákkal való foglalatosság inkább csak elbonyolítja a dolgokat” – mondta.

Tamást nehezen érintette, hogy vágyakozása mély lelki kérdések és élmények megosztására nem teljesül. Elfogadta, hogy ezen a felületen most nem kapcsolódnak, hiszen volt megannyi élmény, amely örömet jelentett számára.

Pár nappal később Ágota felvetette egy régi dédelgetett álmát, hogy a párjával együtt táncolhasson. Tamás erre teljes elzárkózással válaszolt, mert számára a tánc érinthetetlen terület. Mindig is félt tőle, ügyetlennek tartotta magát és egy porcikája sem kívánta, hogy mások tanúi legyenek botladozásának. Ágota a kedves, mégis elutasító válasz miatt elszomorodott, ám nehéz érzésein hamar tovább lendült, amikor újból kirándulni indultak. 

Ahogy teltek a napok, időnként újra és újra megpróbálták behozni a kapcsolatukba az általuk vágyott élményt, a beszélgetést és a táncot. 

A sikertelen próbálkozások után a be nem teljesült vágyaik lassan egyre komolyabb hiányérzetté váltak, s titkon neheztelni kezdtek egymásra.

A “Kibillenés” élménye akkor következik be, amikor valamelyik fél a szabad, spontán áradás valós vagy vélt korlátjába ütközik. 

Azt éli át, hogy

• nem adhatja magát úgy, ahogy szeretné, hiszen akkor veszélybe kerül a kapcsolat. A ütközést annak a hiedelme okozza, hogy „amit teszek, gondolok, érzek vagy akarok, a másikban negatív érzéseket kelt, ami miatt eltávolodik”.
• Vagy, hogy nem kaphatja meg a másiktól azt, amire vágyik, mert a másik nem nyitott azt megadni neki.

Az áradás korlátozottsága elsőként félelem érzetet hoz, majd információ visszatartásra, óvatoskodásra vezet, amihez a tehetetlenség élménye társul. Mindezek hátterében a ‘Megbeszélhetetlenség’ mítosza áll: az a hiedelem, amelyből titok és távolság születik, s amelynek belső gondolata így hangzik: “Úgysem tudjuk megbeszélni.” 

A mítosz eredménye nehezebb esetekben az lehet, hogy egyes témákat fel sem hoznak (kifejezhetetlen), míg máskor csak annyi, hogy az adott témát beszélgetéseken keresztül nem integrálják úgy a kapcsolatunkba, hogy abból pozitív jövőképük szülessen.

Ha a be nem teljesült vággyal valamelyik fél nem tud megbékélni, akkor onnantól fokozott figyelemmel tekint rá: elvárásként kezeli és védelmezni kezdi.

Az elvárások azokra a vágyakra, igényekre épülnek, amelyekről azt gondolják, hogy ha beteljesülnek, akkor boldogok lehetnek a kapcsolatban, s ha nem, akkor biztosan nem. 

Gyakori eset, hogy valamely vágyunkat azért nem merjük ekkor kifejezni, vagy akár szükségletként kommunikálni, mert a kapcsolatba lépés előtt nem hoztuk fel azokat (lásd a későbbieken a 24-es számú Legyintés lépését). Példa lehet ilyen témára a gyermekvállalás, a szeretkezések gyakorisága, módja, a lakhely, a közös aktivitások, stb. Mivel a kapcsolatba lépés előtt nem fejeztük ki ezeket, nem érezzük jogosnak, hogy utólag jelentsük be az igényünket rájuk. Mindez kiegészíti és megerősíti a Megbeszélgetetlenség hiedelmét.

A valóság gyakorta nem az, hogy az adott igény nem teljesíthető be a kapcsolatban. Inkább a „be nem teljesíthetőség” ellenőrizetlen hite a probléma okozója. Ez a hiedelem egy tudati „Zárványra” vezet, melynek hátterében tehát a “Megbeszélgetetlenség” mítosza rejlik.

A zárvány az ásványtan, növénytan és kohászat területén használt kifejezés. Egy kapcsolaton belül a kommunikáció szabad áramlását akadályozó, blokkoló gondolatot, hiedelmet értünk alatta.

Az igény be nem teljesülése kapcsán végül neheztelni kezdenek egymásra.

A neheztelés formái a harag, bosszúság vagy sértettség. Mögöttes gondolata: “a másik igazságtalanul, helytelenül bánik velem, máshogy kellene tennie”. Ez a neheztelés azonban ilyenkor még szinte soha nem kifejezhető, hiszen még nincsen arra Jogalap. Mondjuk úgy, hogy még csak kellemetlenség van, ami miatt kár lenne felesleges feszültséget kelteni.

A Jogalap: 

A Kibillenés sajátossága, hogy már nem látom (jól) a másikat, vagy máshogyan szólva: „már nem olyannak látom, mint korábban”. Már nem látom benne azt a szépséget, már nem olyan érdekes, értékes, már nem olyan kívánatos a közelsége. 

A belső gondolat szélsőségesebb esetben így hangzik: „ez nem az az ember”, vagy akár: „ő nem olyan ember, akivel nekem jó lesz, jó lehetne”. A “látás” elvesztése így egyben lekicsinyléshez is vezet: a másik már nem is olyan bölcs, értékes, intelligens, megbízható, hiteles…

A tisztelet is megbillen ekkor, hiszen ha azt gondolom, hogy a másiknak mást kellene tennie, az feljogosít engem, hogy nyomást gyakoroljak rá annak érdekében, hogy módosítson a viselkedésén. 

* * *

Bajlódás alszakasz

Tamás nehezebben tolerálta a magasröptű beszélgetések hiányát, míg Ágota rugalmasabban kezelte a helyzetet.

Tamás egyre inkább idegennek érezte magát a kapcsolatban. Azt élte át, hogy Ágota nem szellemi társ, hogy nem adja meg neki, amit egyébként megadhatna, s hogy nem tud vele olyan mélységben találkozni, amire ő vágyik. Az energiáit egyre inkább elkezdte kivonni a kapcsolatból. Szabadidejének egyre nagyobb részét töltötte barátaival, esténként később érkezett haza, s az otthoni beszélgetésekben is egyre kevésbé volt jelen igazi figyelemmel.

A konfliktusok éppen ezen alkalmak körül alakultak ki.

Ezen a ponton lépünk be abba az alfolyamatba, amely lépései köré szürke háttér dobozt rajzoltam szaggatott vonallal. Ez az alfolyamat többnyire egy ismétlődő ciklus a nagy körön belül.

Ez a szakasz egyes kapcsolatokban évekig is tarthat, vagy ezen a szinten meg is rekedhet és örökké abban is maradhat.

Ebben az alfolyamatban egy belső, eleinte rejtett elhatárolódás indul meg a másiktól. A pozitív érzelmek áradása apadni kezd, a kedves gesztusokat és becéző szavakat egyre többször távolságtartó viselkedéselem váltja fel.

A kezdeti szerelem élmény magával hozott egy kötődést, s ezen a ponton a kötődés és az elvárások be nem teljesülése, pontosabban “az elvárások beteljesítési igénye” illetve “be nem teljesíthetőségének a hite” feszül egymásnak.

Fontolgatás, mérlegelés veszi kezdetét, hogy mennyit tegyenek a közösbe, a kapcsolatba, ha az igényeik úgysem teljesülhetnek be. Elindul az adok-kapok elemek rejtett könyvelése.

A korábbi „együtt vagyunk, egymásért vagyunk” élményét a „másik már nem az én oldalamon áll” képe váltja fel, s szükségszerűen annak a gondolata is, hogy „a másik nem hall, vagy nem fog meghallani, megérteni”. 

Kialakul egy rejtett motiváció, ami a saját igények elérését, illetve az autonómia megvédését szolgálja a másikkal szemben, s innentől kezdve ez a belső monológ:

 „Vagy nekem lesz jó, vagy neked. Mindkettőnk igényei nem teljesülhetnek”.

„Gyere velem repülni” – szól a darázs a virágnak. 

„Tapadj az ágra mellém” – szól a virág a darázsnak.

Weöres Sándor – A teljesség felé / Kétféle óhaj

Ennek a szemben érdekelt viszonynak a képzete olyan ciklikusan ismételt folyamatokat teremt, amelyek a kapcsolat védelme (fenntartási törekvése) és az egyéni érdek harca köré rendeződik.

* * *

Ágota erősen vágyott rá, hogy meg tudja osztani a mindennapos élményeit Tamással. Esténként gyakran kezdeményezett beszélgetéseket. Tette ezt úgy, hogy abból indult ki, hogy az ő élményei nem érdekesek, fontosak, s jó eséllyel csak fárasztják a másikat, jelen esetben Tamást. Ennek megfelelően monoton hangszínen, óvatoskodva, sőt érzelmekről is csak érzelem mentesen beszélt. Mivel pedig így tett, a beszélgetés nem is lett érdekes és fontos Tamás számára, aki azt  inkább fárasztónak élte meg.

Ezeknek a ciklikusan ismételt bajlódó folyamatoknak az első lépése a `Horog` kivetése, amikor az egyik fél kezdeményez valamilyen aktivitást.

Ez a példánkban a beszélgetés, ám lehetne akár szeretkezés vagy valamilyen közös program felvetése, vagy akár egy vissza-visszatérő örökzöld téma: „már megint összefutottam az exemmel” megosztása.

* * *

Tamás így kelletlenül, de adta magát ezekhez a beszélgetésekhez. Aligha tett fel érdeklődő kérdéseket, és a saját mindennapos dolgait és érzéseit is szűkszavúan osztotta meg. 

Tamás tehát elfogadja a meghívást a beszélgetés feliratú aktivitásra, amelyről később kiderül, hogy sokkal inkább volna nevezhető egyfajta bizonyítási eljárásnak, melynek végén nyilvánvalóvá válik Ágota fárasztó mivolta.

* * *

Ágota egy ideig jól tűrte a helyzetet, s magában azzal védte Tamás viselkedését, hogy ő maga valóban nem érdekes személyiség. 

Egy napon rákérdezett, hogy Tamást érdekli-e egyáltalán, hogy mi van vele. Tamás összerdándult és szabadkozni kezdett: fáradtságra hivatkozott. 

A hidegháború, illetve a veszekedés gyakori elemei ezeknek a ciklusoknak, ám a hidegség, színlelés és óvatoskodó távolságtartás is elegendő lehet. 

Nyílt konfliktus esetén a neheztelés vádaskodásba csap át, melynek jellegzetes kifejezései a „már megint”, „újra”, „mindig”, „mindig csak”. Ezek hátterében a beteljesítetlen igények állnak:

• Vád: “Már megint ugrálnál!” – “Már megint agyalnál!”

• Igény: “Beszélgessünk!” – “Menjünk táncolni!”

• Vád: “Már megint kapaszkodsz!”- “Már megint menekülsz!”

• Igény: “Legyünk többet külön!“ – “Legyünk többet együtt!”

• Vád: “Már megint agyalsz!” – “Már megint picsogsz!”

• Igény: “Mutass több érzést!” – “Legyél már kiszámíthatóbb!”

A gyűjtögetés során az átélt nehézségből elégedetlenség (sérelem), majd Neheztelés születik. A neheztelés hátterében az igazságtalanság gondolata áll: “A másik igazságtalanul, méltatlanul bánik velem.” A Neheztelés következménye pedig a késztetés a nehézség visszaadására: “Szenvedj te is, ha már nekem szenvedést okozol!”. “Ha te így, akkor én is így!” 

Ekkor a gyűjtögető fél a destruktív mintát a másikra való hivatkozással  legalizálja: “Te kezdted!” alapon.

* * *

Egy este azonban, amikor Ágota beszélgetést kezdeményezett és újra Tamás érdektelenségével szembesült, kifakadt, és kifejezte a dühét, amiért párja nem mondja ki nyíltan, hogy nem érdekli mi van vele. A kifakadást követően sértődötten külön is vonult.

Az átkapcsolás formája lehet kiborulás, sértődés, kirohanás, megbotránkozás, felháborodás, összeomlás, kilépés az interakcióból és még sorolhatnánk.

A viszonyváltás legalizálása, vagyis a jogalap megteremtése (8-as lépés) két módon történhet:

• kulcsinger hatására: ha az egyik ezt és ezt teszi, a másik arra automatikusan viszonyt vált.
  Példa mondatai: „Most kibújt a szög a zsákból.”, “Velem így nem lehet beszélni!”, “Mit képzelsz te magadról?”
• rejtett könyvelés alapon: ekkor a tarthatatlanság, méltánytalanság egy meghatározott szintjét szükséges elérni, melynek hivatkozási alapját a felhalmozott sérelmek adják. Gyűjtögetünk, nehezteléseket halmozunk fel, s ha összegyűlt elegendő, az már hivatkozási alapot, `Jogalapot` ad az átkapcsolásra.
  Példa mondatai: „Ez már így tarthatatlan.” “Na most betelt a pohár!” “Eddig tűrtem, de most túllőttél a célon”.

Ágota: “Ez az érdektelenség már tarthatatlan! 

(Rejtett záradék: „Tehát megérdemled, amit ezért most kapsz tőlem.)”

A Megbeszélhetetlenség mítosza így végül azt eredményezi, hogy számunkra fontos igényeket vagy nem, vagy destruktruktívan fejezünk ki. A destruktív kifejezés a mítosz igazolására vezet, ami pedig az igény beteljesítésének szabotáló lépése.

Ágotának ekkor már sértővé válik Tamás viselkedése, s hirtelen elfogadhatatlan számára az a fajta érdektelenség, amit Tamás jó ideje tanúsít. Ekkor úgy  gondolja, hogy neki olyan párra van szüksége, aki igazán törődik vele, s megfeledkezik arról, hogy korábban ő maga mondogatta: “valóban nem vagyok érdekes személyiség.”

* * *

Tamás meghökkent, leverte a víz, s mély félelem, illetve bűntudat  lett úrrá rajta, amikor Ágotát dühösnek látta.

A váltással való `Szembesülés` az átkapcsolás hirtelen és váratlan volta miatt többnyire sokkoló élményt jelent.

A szembesített fél (Tamás) szintén viszonyt kénytelen váltani, hiszen a másik már egy egészen új hangulatot és kapcsolatkezelési nívót ajánl.

* * *

A nyereségek begyűjtési pontja adja a folyamat csúcsélményét, immár negatív értelemben.

A pár mindkét tagja azt éli át, hogy az önmagáról és a másikról, illetve az emberi kapcsolatokról alkotott negatív hiedelme bizonyítást nyert.

Tamás: “Folyton fájdalmat okozok a nőknek.”

Ágota: “Minden férfi érzéketlen állat. Nem vagyok érdekes.”

Mind a ketten azt élik át, hogy valami mélyen ismerős helyzetbe kerültek, amely a maga módján “otthonos”, legyen akármennyire fájdalmas is.

Tamás: “Újra megbántok valakit.”

Ágota: “Újra nem figyelnek rám.”

Ha mélyen a lelkükbe tekintenek, mind a ketten azt élik át, hogy a helyzet rendkívül fájdalmas volta ellenére is megvédi őket valamitől, ami még ennél is fájdalmasabb és rosszabb lenne: talán a kapcsolat hiányától, s az abban átélt magány érzésétől; talán a mély önfeltárulkozástól, amelyben olyan dolgok derülnének ki, amelyeket rettenetesen szégyellnek; vagy talán valami mástól…

* * *

Tamás engesztelni kezdte Ágotát. Vállalást tett arra, hogy jobban fog figyelni rá a jövőben. 

Gyakran hiányzó lépés. Amennyiben a kapcsolatban van elegendő kötőerő, úgy a konfliktusos szakaszt valamilyen megbékélés követi, s az egyik fél végül olyan lépést tesz, ami a békülés, a közelség, illetve a jó viszony helyreállítását célozza. 

* * *

Ágota könnyen beadta a derekát, az engesztelésből újra közelség született, ami szeretkezéshez vezetett.

A másik pedig előbb-utóbb enged.

* * *

A közeli viszony látszólag helyreáll, ami megkönnyebbülést hoz magával. A helyzet mélyebb valósága viszont az, hogy az újraközeledés csupán a következő ciklus előkészítő lépése. A konfliktus így bajlódás marad, hiszen lemondanak a konfliktus által hozott lehetőségről: arról, hogy önmagukról, a másikról tanuljanak valamit, s hogy a felismerések mentén pontosítsák a szövetségüket, s így közelebb kerüljenek egymáshoz.

Olyan ez, mint amikor feltakarítjuk a leesett cserepeket, majd újakat veszünk helyettük, és éppen oda tesszük vissza őket, ahonnan egészen biztos, hogy újra le fogjuk verni. A rend látszólag helyreáll.

Ennek a lépésnek azért adtam kék, kiemelő hatású háttérszínt, mert ebben a lépésben, a feldolgozás hiányában látom a lehetőség elmulasztását: a megbeszélés létrejötte éppen a minta alapját alkotó mítosz megdöntését jelentené. 

A „Mintha MISE történt volna” lépés mögöttes keretét továbbra is a helyzet Megbeszélgetetlenségének a hiedelme, illetve az átmeneti fegyverszünetnek való örvendezés adja.

A MISE másik oldala az a pozitív, jövőbe vetített megalapozatlan hit és remény, miszerint „Legközelebb ezt biztosan jobban fogjuk csinálni”, vagy méginkább: „Legközelebb ilyen helyzet biztosan nem fog előfordulni”.

Olyan ez, mintha lenne egy zászló, amelyet ön-szuggesztíven lebegtetnénk magunknak.

A konfliktusban felvillanó beteljesületlen vágy, elvárás ekkor ismét háttérbe kerül, `Zárvány` marad belőle, hiszen az veszélyes a kapcsolatra, éppen a  Megbeszélhetetlenség hiedelme okán.

Tamásnak ezen a ponton nem számít a szellemi közösség, egyszerűen csak Ágota közelségére vágyik.

Ágota pedig félre teszi a jó belátását, és huszadszor is elhiszi Tamásnak, hogy most végre majd megváltozik.

* * *

Egy baljós napon azonban Ágotát mélyen megbántotta egy munkatársa és nagy szüksége volt Tamás figyelmére. Tamás a megszokott módon: hidegen, érdektelenül volt csak jelen, s Ágota számára ezen a napon betelt a pohár. Nem engedett már a szokásos engesztelésnek, ígéreteknek. Bezárkózott a hálószobába, másnap reggel pedig fogta a cuccait és hazaköltözött. 

Innentől kezdve hallani sem akart már Tamásról.

Ezt követően mind a ketten azt élték át, hogy valami megoldatlan maradt, s hogy kudarcot vallottak.

Amikor tehát a pár valamelyik tagja azt érzi, hogy elegendő `Jogalapja` (13-as lépés) van egy, a korábbinál nagyobb sérelem-gyűjtemény beváltásra, úgy a Szakítás eszközével él. 

Amennyiben ezt hirtelen és váratlanul teszi, úgy a főkörben (tehát nem a Bajlódás alkörben) valósítja meg az Átkapcsolást (ami ezúttal maga a Szakítás), ami a partnerét Szembesülésre készteti, majd mindketten “begyűjtik” a Nyereségeket.

Persze a szakítás nem mindig hirtelen Átkapcsolásszerű váltás eredménye.

Sok párkapcsolatban a Bajlódás alszakasz belső ismétlő mechanizmusa nem is lép életbe: egyetlen lépéssor fut csak le a Horogtól a Nyereségek begyűjtéséig, s ez elegendő az egyik félnek, hogy szakítson. Ebben az esetben a Baljódás alfolyamat nem válik ismételt ciklussá. 

Más esetekben az egyik vagy másik fél csendben, szelíden gyűjtögeti a sérelmeit, majd meglepetésszerűen váltja be azokat, akár hosszú évek múltán. 

Az is lehet, hogy a pár hangos csatározások formájában járja a Bajlódás belső köreit, míg végül eljut a szakításig. 

A Szakítás lépése rokon a Bajlódás alfolyamat Nyereségek (11) lépésével, csak az átélt negatív érzések tekintetében lényegesen intenzívebb.

A pár mindkét tagja azt éli át, hogy az önmagáról és a másikról, illetve az emberi kapcsolatokról alkotott negatív hiedelme bizonyítást nyert. Az az élményük, hogy újra ismerős helyzetbe kerültek, ami valahogy “otthonos”, mégha fájdalmas is. A helyzet pedig a rendkívül szenvedésteli volta ellenére is megvédi őket valami sokkal nehezebbtől.

* * *

Esetenként a szakítást újraközeledés követi, miután valamelyik fél kezdeményezi. Ilyenkor alakulnak ki azok az esetek, amikor egy pár több szakításon és újraközeledésen megy keresztül. A minta szempontjából ilyenkor a partnert újrafelhasználhatónak tekintjük. Másoknál egy szakítást követően már nincs visszaút.

* * *

Rokon a 12-es, azonos nevű lépéssel.

* * *

Rokon a 14-es, azonos nevű lépéssel. A másik fél beadja a derekát.

* * *

A szakítást követő MISE természetét illetően azonos a Bajlódás alszakaszban megjelenő MISE-vel (15) : antilépés. Ekkor viszont nagyságrendekkel ritkábbak a feldolgozó beszélgetések, így az exekbőltöbbnyire még távoli barát sem marad, sőt, általánossá válik az a nézet, hogy ez így van rendjén. Az, akivel egyszer a mennyekben jártunk, s aki az öröm színtiszta forrása volt, akivel megosztottuk testünket, lelkünket, ilyenkor kerülendő elemmé silányul.

Az összegzés, tanulás, emelkedés így ekkor sem jön létre, a külvilágban viszont eggyel több olyan tükör marad, amely a negatív énképet erősíti. 

A MISE lépésének terméke, eredménye ekkor tehát egy rejtett szövetség arra, hogy egymást a negatív énképünkben erősítsük.

* * *

Az ön-szuggesztíven lebegtett zászlóra ekkor még nagyobb betűkkel, még hangzatosabb feliratok kerülnek, többnyire a „Soha többé …”, illetve a “Mostantól …” kezdetű fogadalmak formájában.

A fogadalmak hátterében a másikban felfedezett hibák, hiányosságok rejlenek, illetve esetenként az, hogy én mit teszek majd máshogy.

Tamás: “Csak intellektuálisan kifinomult nőkkel kezdek.”

Ágota: “Csak érzékeny lelkű férfival kezdek, aki értékesnek talál.”

Ha valaki ekkor arra fókuszál, hogy mi az, amit át szeretne élni, hogy mi az, amit meg szeretne kapni egy kapcsolatban, úgy az igényeit, elvárásait újra előtérbe hozza.

Ez a lépés – amennyiben ismétlődő, és amennyiben később, a 23-as lépésben Legyintés követi – hiába tűzi zászlajára az ismételt ciklus felszámolását, mert ez a ciklus újra bejárását szolgálja.

* * *

Tamás és Laura egy koncerten találkoztak először…

Egy szép napon létrejön egy új találkozás, amelyben kölcsönös a szimpátia, és minden hasonló íven lendül tovább.

* * *

Tamás itt újra útelágazás elé kerül. Választania kell, hogy érzelmi alapon kezd kötődni, s szerelembe esik Laurával, akivel a vágyai újra nem teljesülhetnek, vagy a korábban megfogalmazott értékek, elvárások, jól felismert igények mentén korlátot állít önmagának, akár a szerelembe esésnek, és tovább keres.

Ha valakit megszeret a szeme csillogásáért, csilingelő kacajáért, kifinomultsága és külleme miatt, s azokra az igényekre `legyint` (újra háttérbe tolja), amelyek vélt be nem teljesíthetősége miatt az előző kapcsolatból kilépett, s ha az adott kapcsolatban ezek az igények nem látszanak megvalósíthatónak, úgy minden feltétel adott ahhoz, hogy az új partnerrel is sikeresen eljusson a következő ciklus menetrendszerű végpontjáig. Ilyenkor azt mondhatjuk: a kapcsolatuk eleve kudarcra ítélt.

Akárhogy is álljanak össze a mozaikok, a valódi közelség érdekében a `Megbeszélhetetlenség` mítoszát le kell rombolnia.

* * *

Tamás újabb találkozást kezdeményez Laurával.

Az egyik kezdeményezi a kapcsolódást: “Gyere, legyünk együtt boldogok” (‘Horog’) – felhívás a következő keringőre, amire a másik, aki szintén partnert keres, igent mond (`Válasz`), és ezzel belép a kapcsolatba.

* * *

Laura igen-t mond.

* * *

Szerelembe esnek egymással …

* * *

Tágabb nézőpontból tekintve a mintázatot

A teljes folyamatot le lehet egyszerűsíteni a Berne féle játszmaképlet lépéseire. Ez az egyszerűsítés abban tud segítségedre lenni, hogy felismerj egy egészen általános alapmintázatot, ami jó eséllyel az életed más területein lévő kapcsolataidban is megjelenik.

A fenti párkapcsolatban ezt a mintázatot a folyamatábra 16, 17, 19, illetve 24, 25-ös lépésekhez kívülről illesztett kifejezésekkel mutatom:

• Horog/kezdeményezés: “Legyünk egy boldog pár!” (24), illetve: “Béküljünk ki!” (17) 
• Válasz/kezdeményezés elfogadása: “Rendben, én is arra vágyom!” (25, 19)
• Bajlódás
• Átkapcsolás/szakítás: “Ez nekünk nem működik” / “Ez nekem nem jó” / “Ez tarthatatlan” (16)
• Szembesülés/érzelmi reakció a másik átkapcsolására (16)
• Nyereségek begyűjtése (16)

Zárszó

A bemutatott minta átalakítási folyamatáról egy korábbi blog bejegyzésben már írtam:

Játszmadinamika bevezetés

Kapcsolat Mentorként pár alkalmas beszélgetés során kiderül, hogy mit tekintenek a felek “Megbeszélhetetlennek”. Többen felismerték és megosztották velem azt, ami nem volt vállalható a partnerük felé, akivel a kört járják. A folyamat átalakítása felé tett következő lépés a kifejezhetetlennek és megbeszélhetetlennek tartott élményeik megosztása és átbeszélése a partnerükkel. Ehhez gyakran hosszas előkészítésre és mediátori segítségre van szükség.

Habár általában azzal a koncepcióval fordulnak hozzám, hogy egy mozdulattal segítsek kilépni a mintából, a megoldás kulcsa egészen máshol rejlik: az önmagunkkal és saját viselkedésünkkel való empátia fejlődésében, illetve a megbeszélhetetlenség mítoszának megkérdőjelezésében, majd fokozatos leépítésében, úgy, hogy mindent megteszünk a kapcsolat biztonságáért. 

Az átalakítás így messze nem pusztán technikai, hanem egy a lékek és a kapcsolat mélységéig ható fokozatos újraépítő folyamat, amely magába integrálja a folyamat mozgatóinak alapos megértését, felvállalását, a folyamat újrakeretezését, illetve a kommunikációs kultúra átalakítását is.

Amennyiben ez a cikk felkeltette az érdeklődésedet és szeretnél a témában elmélyedni, akár a saját mintádat is feltárni, az alábbi lehetőségeket ajánljuk számodra:

A most induló képzésünk keretében:

Kiút a párkapcsolati szenvedéskörből: előadás és workshop

Egyéni mentorálás folyamatában:

Kapcsolati minták átalakítása