Építő kommunikáció – Ölelő figyelem

Minden alkalommal, amikor valahogy szólunk-, vagy akár szavak nélkül reflektálunk egy másik emberre: hatást gyakorlunk rá. Ez a hatás jellegét tekintve leginkább egy ajánlathoz hasonlít, amely ajánlatnak két fő tétele van:

– Az egyikben ajánlatot teszünk a másiknak arra, hogy a viszonyunk jellege – különös tekintettel a köztünk lévő távolságra – mekkora is legyen. Ezt a hatást nevezhetjük viszony ajánlatnak.

– A másikban ajánlatot teszünk a partnerünknek arra, milyennek lássa önmagát: mindig olyannak, amilyennek mi aktuálisan látjuk őt. Ezt a tételt énkép ajánlatnak hívjuk.

Ha csillog a szemed, amikor találkozunk, erősen magadhoz szorítasz, amikor megöleljük egymást és hosszasan érdeklődsz, mi történt velem az egy hét alatt, amikor nem találkoztunk, méltán érzem úgy, hogy értékes, szerethető ember vagyok, akinek élvezhető a társasága és az érintése. A viszonyunkra ekkor ennyit mondasz: “közel vagyunk egymáshoz és ez így nekem nagyon jó.”

Ha viszont az ölelésed rövid, formális, s néhány illedelmes kérdés után hamar a telefonodba merülsz, így érzékeltetve, hogy sok-sok intéznivaló van a listádon, a helyzet egészen más lesz. Ekkor úgy fogom értelmezni a viselkedésedet, mintha azt mondanád, hogy unalmas, megterhelő vagy éppen irritáló vagyok számodra, hogy a velem való közös idő kevésbé fontos, mint az aktuális intéznivalóid, s hogy nagyobb távolságot keresel, mint amire én vágyom.

Ez a két tétel folyamatosan, akarva akaratlanul része a mindennapos kommunikációnknak.

A partrnerünk, aki fogadja az üzenetünket, valamilyen módon lefordítja azt: értelmet ad neki. A fordítás során az eredeti, szándékolt viszony és énkép ajánlat gyakorta torzul. Amennyiben ezt a torzulást nem észleljük és korrigáljuk, úgy a két fél “el fog beszélni” egymás mellett.

Az egymással való konfliktusaink hátterében túlnyomó részt a távolságban való egyezség hiánya, illetve az az élmény rejlik, hogy a másik által ajánlott énkép értelmezésünk eredménye rosszabb, mint amilyenre vágyunk.

Egy kapcsolat akkor lehet építő, ha a két félnek sikerül kölcsönösen egyezségre jutnia a viszonyuk (távolságuk), illetve az önmagukról és a másikról alkotott kép kapcsán, s ha kölcsönösen az az élményük, hogy a másikkal való kapcsolat emelő hatású számukra.

A legfontosabb nehézségeket, amelyek az építő kapcsolatok útjában állnak, az alábbaik adják:

  • A viszony- vagy énképajánlás ambivalens (vagy időben változó, vagy vegyes/kétértelmű/őszintétlen üzeneteket tartalmaz).
  • Az ajánlás és annak fordítása eltér egymástól.
  • Az üzenetek egymás önigazoló “csapdáivá” válnak: azt gondolom, hogy nem kedvelsz, ezért távolságot tartok, amitől azt gondolod, hogy nem kedvellek, így távolságot tartasz, amivel igazolod számomra, hogy a felvetésem helyes: nem kedvelsz.
  • Nagyságrendekkel több beszélgetésre van szükség a viszonyunk, érzéseink, vágyaink tekintetében annál, mint amennyit a minket körülvevő kultúra diktál. Nagyságrendekkel több visszajelzésre, a fordítások egyeztetésére, illetve pozitív gesztusra van szükség, mint ahogy azt megszoktuk.
  • Az emberi lélek állapotspecifikus működése adja talán a legnehezebben meghaladható akadályt. Ez a nehézség az érzelmek és az emberi intelligencia nehéz helyzetekben észlelt “kútjaiban” áll: amikor dühösek, sértettek, keserűek vagyunk, nem tudunk, sőt, nem is akarunk építő módon szólni a másikhoz.
  • Az itt felhozott utolsó, jelentékeny nehézséget a “megbeszélhetetlenség” mítosza – mint kiindulópont – adja: az a hiedelem, miszerint “ezt úgysem fogjuk tudni mebeszélni”. Ez a mítosz eredményezi azt, hogy a szükséges és elkerülhetetlen, gyakran romboló hatású konfliktusokat nem követi megnyugvásra vezető megbeszélő, feldolgozó beszélgetés. A tapasztalataink azt mutatják, hogy az, hogy képesek vagyunk-e végül tartós intimitásra találni egymással, nem a háború során szerzett sérüléseken, hanem a békeidőben elmulasztott megbeszélések, feldologzások hiányán múlik.

Az esetek jelentékeny részében egy pár és egy közösség nem rendelkezik azokkal az erőforrásokkal, amelyek segítségével harmonikusan képesek lennének együttműködni és együttélni. A hibák lehetősége olyannyira nagy, hogy többnyire észre sem veszik, hogy egy jó ideje már sorozatosan ártanak egymásnak. A másik oldalon pedig a megbeszélés, feldolgozás kultúrája szinte teljes egészében hiányzik.

Egészen gyakori az az élmény, hogy egy pár, vagy egy közösség tagjai meg sem tudják fogalmazni, mi a probléma, s egyáltalán nem találnak fogást azon.

Máshogy megfogalmazva ugyanezt a jelenséget: a legtöbbünk énképében olyan mélyen élnek negatív elemek, hogy nem is hiszünk abban, hogy valaha intimitásban leszünk képesek élni.

Az örömhír az, hogy a probléma nem az egyénnel, nem veled van, hanem azzal a kapcsolati kultúrával, amelyben élünk és amelyben szenvedünk. Nem az emberrel van a gond, hogy ő lenne rosszindulatú, hanem a begyakorolt mechanizmusokkal, amelyek segítenek neki és a környezetének abban, hogy kölcsönösen igazolhassák maguknak: rosszindulatúak.

Programok

Az Építő kommunikáció programoknak 3 formája létezik:

  • tréning
  • mentorálás
  • gyakorlócsoport

Ezeken a következőket kínáljuk:

  • Pontos megértési modelleket, amelyek segítségével az üzeneteink lényegi elemei láthatóvá válnak (ezen modellek túlnyomó részét a KommunikációDinamika című könyvben olvashatod).
  • Módszereket, amelyek segítségével a kommunikáció építő keretekbe terelhető és ott tartható.
  • Emberi erőforrást, aki a szükséges ideig aktív őrzője, példája, mintaadója annak a kommunikációs kultúrának, amit képviselünk, s ami a szolgáltatásunk lényegét jelenti.

A megértés és a módszertan a kisebb rész, önmagában nem elegendő. Azt gondoljuk, hogy mindig emberre van szükség, aki képvisel egy építő attitűdöt, s akitől ez az attitűd átvehető. Valakire, akiben kölcsönösen meg tudtok bízni és akinek meg tudtok nyílni. Akinek hagyjátok, hogy emeljen benneteket, s aki mellett egyszercsak azt veszitek észre, hogy már egymást is emelitek.

Röviden összefoglalva tehát: kaptok  egy segítőt, aki gondoskodik a közelség biztonságáról köztetek, miközben eszközökkel lát el ahhoz, hogy értsétek, majd irányíthassátok, mi is történjen köztetek.

Kiindulópont:

Az együttműködéshez minden résztvevőtől az alábbi attitűd elfogadására és belsővé tételére van szükség:

Szeretném megadni a másiknak azt a figyelmet, amire én magam a leginkább vágyok.

Hatékonyan akkor tudunk haladni, ha ehhez a motivációhoz, mint stabil bástyához újra és újra vissza tudunk térni.

“Az ember énje – az egyénisége esszenciája – egyik fő jellemzője, hogy nem akar magában megmaradni, hanem meg akar merítkezni egy másik lényben.”

Ita Wegman: The Mysteries

Módszerek:

  1. Az építő keret őrzése és kifejezése a kommunikációban
  2. Ismételt mintázatok, énkép- és viszony ajánlások, illetve az aktív szövetség feltárása
  3. Új szokások bevezetése (készségfejlesztés):
    • Megosztás: hogyan hat rám az, amit tettél, mondtál, ahogy gondolkozol, stb.
    • Megosztás 2: hogy mit gondolok arról, hogy te éppen most mit szeretnél, gondolsz, érzel (többnyire) velem kapcsolatban
    • Tükrözés: kiüresített tudattal rád hangolódok, majd megosztom veled az így szerzett élményeimet
    • Kíséret: olyan figyelemmel fordulok feléd, amelyben elindulsz saját lelked felfedezetlen területei felé és új felismeréseket szerzel önmagadról

Jelenleg 4-8 fős gyakorló-csoportokhoz tudsz csatlakozni.

 

Jelentkezni, érdeklődni a +36-30-923-2099 (Bőr Róbert) telefonszámon,

vagy az info@kapcsolatdinamika.hu címen tudsz.