Az egyre szélesebb spektrumú igényeket úgy tudtuk kielégíteni, hogy 2013-ban megalapítottuk a KapcsolatDinamika Kft-t. A felhalmozott tapasztalatainkra építkezve ekkor indult el az Atrium térkép fejlesztése is. Az algoritmus fő célja az volt, hogy a csoportban ható erőket szimulálni tudjuk egy könnyebben értelmezhető kétdimenziós térben.

Ennek köszönhetően képessé váltunk az emberek közötti érzelem alapú hatásokat  – mint vonzalmak, kedvelések, ellenszenv, távolságtartás, idegenkedés és még sorolhatnánk – erőhatásokként szimulálni, ami lehetővé teszi számunkra, hogy időben felismerhessük és elkezdhessük azoknak a negatív hatásoknak a feloldását, amelyeket később már nem, vagy csak nagyobb károk és áldozatok mellett lehetne orvosolni. A kezdetektől fő fejlesztési elvünk volt, hogy a vizuális megjelenítés minél intuitívabb legyen, vagyis ha valaki ránéz a képre, akkor azonnal érzete legyen a helyzetről.